Helyi értéktár

Bumbum kút

Az Ács határában, a Concó-patak dunai torkolatánál található Bumbum-kút és környezete régiónk egyik legősibb, kiemelkedő történelmi múltú emlékhelye. A területen fakadó természetes forrás már az őskor embere számára is létfontosságú ivóvíznyerő helyként szolgált, letelepedésre ösztönözve az egymást követő kultúrákat. Az igazi stratégiai felvirágzást a római kor hozta el, amikor az I. században a Birodalom határát védő pannóniai Limes részeként egy katonai erődítmény, az Ad Mures segédcsapat-tábor épült fel a forrás közvetlen közelében. A fa-palánk szerkezetű kezdeti védműveket a II. században már masszív, kőből faragott falak, őrtornyok és bástyák váltották fel, miközben a falakon kívül egy nyüzsgő civil település (vicus) is kialakult. Az erőd katonái évszázadokon át vigyázták a Duna ezen szakaszát, ellenőrizték a túlparti barbár törzsek mozgását és a folyami kereskedelmet. A népvándorlás viharaiban az erőd végül elpusztult, ám a föld mélye megőrizte a múlt értékes darabjait. A lelőhely tudományos feltárása 1874-ben kezdődött meg, majd a XX. század közepén végzett ásatások során számos római kori fegyver, használati tárgy, érme és értékes kőemlék került felszínre. Az 1956-os községi földkitermelés alkalmával előkerült leletanyag legfontosabb darabjai ma a tatai Kuny Domokos Múzeum gyűjteményét gazdagítják. A Bumbum-kút és az Ad Mures tábor területe ma hivatalosan védett kulturális örökségünk, amely hűen hirdeti Ács városának a római világbirodalomban betöltött egykori fontos szerepét.

Korotnoki Dániel a szabadságharc gyermekhőse

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legfiatalabb hős tüzére, Koroknay Dániel 1834-ben született Mádon, a család eredeti vezetékneve után Korotnoki Dánielként is ismert. Alig tizennégy évesen, kisdobosként csatlakozott a honvédsereghez, miután szülőfaluja közelében átélte a véres bodrogkereszti ütközetet. Rendkívüli éleseszűségének köszönhetően Tokajban gyorsan kitanulta a tüzérségi számításokat, így Harsay Ferenc százados ütegénél kapott fontos feladatot. A hatvani csatában nyújtott bátor helytállásáért egysége elnyerte a megtisztelő vörös sapka kitüntetést, a mádi fiút pedig főtüzérré léptették elő. Részt vett a dicsőséges tavaszi hadjárat több nagy ütközetében, köztük Vác visszafoglalásában és a Komárom felmentéséért vívott harcokban. A honvédek a heves ácsi csata után rövid pihenőt kaptak a településen, ahol a fiatal főágyúst egy jólelkű helyi család fogadta be a szállására. A Győr felé induló sereggel már nem tarthatott, mert súlyos kolerabetegsége (más források szerint csatában szerzett lőtt sebe) miatt Ácson maradt, ahol korábbi szállásadói ápolták. A tragikus hirtelenséggel elhunyt, mindössze 15 éves fiút az ácsi család a saját halottai közelében, a császári besúgók fenyegetése ellenére is nagy titokban temette el. Síremlékét a helyi hazafiak hűségesen gondozták az elnyomás éveiben. A város örökre megőrizte a szabadságért életét áldozó diákkatona emlékét az utókor számára.

Törökmogyoró fasor Concóháton

Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum fotógyűjteménye

Az Ács külterületén, a Concó-patakról elnevezett Concóhátpusztán található birtokot és neoreneszánsz stílusú kastélyt a terület első földbirtokosa, a Forster-család építtette 1863-ban. A mintagazdasággá fejlődő, 428 katasztrális holdas területet 1906-ban vásárolta meg gróf Degenfeld-Schonburg Ottó, aki nyugalomba vonulása után személyesen vette át az irányítást, és modernizálta az uradalmat. A gróf a historizáló főépületet mindkét oldalon lapostetős, földszintes mellékszárnyakkal és hátsó tetőterasszal bővíttette ki. A birtok a család kezében maradt egészen az 1947-es államosításig, amely után az épületet az ácsi cukorgyár, állami gazdaságok, végül a Komáromi Mezőgazdasági Kombinát használta. Az évtizedek során a kastély belső tereit szükséglakásokká alakították át, a méltatlan hozzáépítések sajnos tönkretették az egységes építészeti arculatot, a rendszerváltás óta pedig magántulajdonban lévő épület mára teljesen romossá vált. [1, 2, 3]

A szomorú sorsú műemlékkel ellentétben az egykori kiterjedt angolpark természeti értékei ma is lenyűgözőek, köztük a helyi legenda szerint Mária Terézia utasítására telepített „Herkályi erdő” famatuzsálemeivel. A park legfényesebb, máig fennmaradt ékköve a kastély romjaihoz vezető, eredetileg 48 tőből álló törökmogyoró-fasor. A fenséges, 15-16 méter magasra növő, egymástól szigorúan 10 méteres távolságra elültetett fákból álló sor ritka dendrológiai kincsnek számít. A törökmogyoró (Corylus colurna) rendkívül hosszú életű, szívós fafajta, amely kiválóan bírja a szárazságot és a környezeti viszontagságokat. Ennek a szívósságnak köszönhető, hogy a concóháti fasor tagjai a mai napig kiváló egészségi állapotnak örvendenek, és minden év őszén bőséges, ehető mogyoróterméssel ajándékozzák meg az ide látogatókat. Ez a különleges botanikai emlék és a kastély történelmi múltja méltán képezi részét az ácsi helyi örökségnek.

Ács római kori emlékei

Ács városa és dunai határszakasza a római korban kulcsfontosságú katonai és védelmi szerepet töltött be a Római Birodalom északi határvonalát képező pannóniai Limes mentén. Claudius császár uralkodásától kezdve épült ki itt a birodalmi hadiút, amelynek védelmére a mai közigazgatási területen két jelentős katonai tábort is létesítettek a rómaiak. A Concó-patak torkolatánál, a Bumbum-kút mellett elterülő Ad Mures auxiliaris castellum a folyami kereskedelmet és a barbár törzsek mozgását ellenőrizte. Tőle keletebbre, az Ács-Vaspuszta területén feltárt Ad Statuas erőd masszív kőfalakkal, előreugró kaputornyokkal és legyező alakú sarokbástyákkal védte a határokat a IV-V. századig. A táborok közvetlen környezetében virágzó civil települések (vicusok) alakultak ki, amelyek nyomait és döngölt földpadlós lakóépületeit régészeti ásatások hozták felszínre. A föld mélye emellett rengeteg értékes leletet – köztük fegyvereket, használati tárgyakat és a XIII., XIV., valamint XV. legio bélyeges tégláit – őrzött meg az utókor számára. A helyi emlékezet szerint a „Pénzásás” nevű falurész is arról kapta a nevét, hogy a lakosok ott nagy mennyiségű római érmére és kőfaragványra bukkantak. Bár a hajdani erődök kőfalait a Duna áradásai és a későbbi évszázadok építkezései nagyrészt elpusztították, a város ma is büszkén ápolja ezt a közel kétezer éves örökséget. Ezeket a felszínre került felbecsülhetetlen értékű helyi leleteket a település szívében álló, patinás, egykori iskolaépületből kialakított Bagolyvár helytörténeti gyűjteménye őrzi és mutatja be a látogatóknak. Ez a gazdag ókori katonai múlt méltán képezi az ácsi kulturális örökség és az Értéktár egyik legmeghatározóbb, büszkeségre okot adó pillérét.

Platánfák a főúton

A Komáromi út és a Gyár utca találkozásánál található három darab platán fa. A terület a látogatók által gyakran látogatott közterület része. Mind közül az egyik leg

tekintélyesebb méretű és legszebb koronahabitusú faegyedek. Az egymás mellett álló platánfák jogi védelemre érdemesek. Ezek közül kettő platánfa 106 éves, a harmadik 96. Értékük: A két 106 éves fának darabját 20.722.500 Ft-ra, a 96 éves fa értékét pedig 17.887.500 Ft-ra becsülték. A magasságuk 19 és 20 méteresek. A fák élőhelye, állapotuk: Az élőhely elfogathatónak mondható, de folyamatos taposásnak, talajtömörítésnek van kitéve. A fa lehordásban van, tartó gyökerei felszínre kerültek, a gyökérnyak körül sérülések láthatóak. A talajfelszínen több tartógyökér a felszínhez közel helyezkedik el, ennek oka lehet a tömörödött, töltött talaj, valamint faji jellegzetesség. A platánfa törzse alacsony, egy korábbi áglevágás jelei láthatóak rajta. A koronában száraz ágak jelenléte látható, azonban a korona a fafaj habitusának és korának megfelelő állapotban van. Terjedelmes koronával, szétterülő vázágrendszerrel rendelkezik. A fák egészségi és statikai biztonsági állapotát ArborSonic 3D akusztikus tomográf vizsgálattal Juhász Márton végezte el akinek írásos szakvéleménye szerint különleges dendrológiai értékkel rendelkeznek ezért javasolja, hogy azok különleges elbánásban részesüljenek,beavatkozással még biztonsággal megtárhatóak, a településen kiemelt értékkel bírnak. Jogi, természetvédelmi védelmük kiterjesztését javasolja, megóvásuk érdekében. A történetét a fáknak nem ismerjük, egy helyi lakos szerint abban az időben ültették, amikor a zsinagógát lebontották az 1920-as években.
 

Kézi vontatású tűzoltó fecskendő

Ács  szervezett tűzvédelmének és technikai fejlődésének legfényesebb korszaka Csermák Hugó nevéhez fűződik, akit 1885-ben választottak meg a helyi önkéntes tűzoltóegylet főparancsnokává. A rendkívül agilis parancsnok – aki civilben az Ácsi Cukorgyár nagy tiszteletben álló igazgatója volt – felismerte, hogy a gyáripari fejlődéssel párhuzamosan a település biztonságát is modern eszközökkel kell garantálni. Irányítása alatt a testület létszáma 119 főre duzzadt, a mintaszerűen kiképzett ácsi lánglovagok felszerelésének legfontosabb technikai vívmánya pedig a lófogatú, kézi működtetésű kocsifecskendő lett. Ezt a szekérszerkezetre épített mechanikus pumpát a cukorgyár közelsége és támogatása révén folyamatosan karbantartották, így Ács az akkori Komárom vármegye egyik legkorszerűbb vidéki tűzvédelmi bázisává vált. Csermák Hugó kiemelkedő térségi tekintélyét hűen bizonyítja, hogy az ácsi parancsnokság mellett őt választották meg az 1912-ben megalakult Komárom Vármegyei Tűzoltószövetség első elnökévé is. Vezetése idején, 1908-ban ünnepelte az egylet a 25 éves jubileumát, amely alkalomból egy gyönyörű, hímzett díszzászlót szenteltek fel, amit ma a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma őriz. A történelmi kocsifecskendő nem csupán a lángok elleni harc eszköze volt, hanem az ácsi polgárok és a gyári munkásság példaértékű, önfeláldozó összefogásának szimbóluma. Bár a modern kor motorizált járművei idővel felváltották ezt a mechanikus matuzsálemet, az eszköz eszmei értéke a mai napig meghatározó eleme a helyi identitásnak. A városi emlékezet és a tisztelet jeleként a helyi mentő-tűzvédelmi szervezet ma is büszkén viseli a Csermák Hugó Önkéntes Tűzoltóság nevet. Ez a muzeális kézi vontatású fecskendő és a hozzá kapcsolódó gyáralapítói korszak méltán vonul be az Ácsi Értéktárba, mint a település polgári és ipari büszkeségének örök emléke.
 

Ácsi zsidó temető

A Concó- és a Székes-patak összefolyásánál fekvő, ma már ritka kulturális kincsnek számító ácsi zsidó temető szinte egyidős a helyi izraelita közösség megjelenésével. A 18. század második felében a kereskedelemből élő zsidóság számára ideális letelepedési helyet biztosított Ács, mivel a közeli Győrből és Komáromból ekkor még hivatalosan ki voltak tiltva. A helyi Temetkezési Szentegylet, a Chevra Kadisa egy több holdas területet vásárolt meg a falu akkori keleti szélén, biztosítva a közösség számára a végtelen ideig tartó, háborítatlan pihenés jogát. A sírkert legrégebbi, ma is álló, térdmagasságú sírköve 1789-ből származik, ami jelzi, hogy a temetőt a francia forradalom évében nyitották meg. Az ácsi hitközség gyorsan fejlődött: a 19. század elejére már zsinagógát építettek, és saját felekezeti iskolát is működtettek a településen. A közösség virágzásának a II. világháború borzalmai vetettek véget, amikor 1944 júniusában az ácsi zsidóságot szinte kivétel nélkül koncentrációs táborokba hurcolták. A holokauszt után elenyésző számú túlélő tért vissza a településre, így a sírkertbe 1971-ben temettek utoljára, ezt követően pedig a terület hosszú évtizedekre elhagyatottá vált. A történelmi emlékhely életében 2009 szeptembere hozott megváltást, amikor az Ács Városért Társaság kezdeményezésére, a MAZSIHISZ és egy egykori ácsi rabbi Londonban élő leszármazottjának támogatásával a temetőt teljesen felújították és bekerítették. A példaértékű rekonstrukció során több mint 200 ledőlt sírkövet állítottak helyre, megmentve az utókornak az ácsi zsidó polgárok kétszáz éves örökségét. Ez a méltóságteljes sírkert ma hivatalosan is védett helyi érték, amely a vasútállomáson elhelyezett emlékművel együtt hirdeti az egykori ácsi lakosok emlékét.

Ácsi római katolikus templom

Az ácsi katolikus plébániát Saugh pannonhalmi főapát alapította 1751-ben. A település katolikus közössége nagyrészt német származású betelepülőkből alakult ki, amit a korabeli anyakönyvekben szereplő családnevek is igazolnak. A késő klasszicista stílusú római katolikus templom 1839-ben épült a korábbi kápolna helyén. A templomot 1844. szeptember 12-én szentelték fel, titulusa Szűz Mária neve. Egyik legértékesebb műkincse Friedrich Schildner Mária mennybevételét ábrázoló oltárképe. A templom 670 kilogrammos, domborműves harangja a majki kamalduli kolostorból került Ácsra. Az építkezést Liechtenstein Alajos kegyúr támogatta, a helyi hívek pedig jelentős anyagi és fizikai munkával járultak hozzá a megvalósításhoz. A 476 négyzetméter alapterületű templom mintegy 1500 hívő befogadására alkalmas. A templomban ma is megtekinthető négy szépen faragott, rokokó stílusú ülőpad, valamint a mellette álló emlékkereszt. Az ácsi római katolikus templom és egyházközség évszázadok óta meghatározó szerepet tölt be a település vallási, kulturális és közösségi életében. A templomot a hívek adományaiból több alkalommal is felújították és szépítették, megőrizve annak értékeit az utókor számára. A plébánia egykor saját iskolát is fenntartott, amely fontos szerepet játszott a helyi oktatásban. A templom ma is élő közösségi és lelki központ, amely Ács egyik meghatározó építészeti és történeti emléke.

Pénzásás településrész elnevezésének legendája

Településünk dunai határánál az ókor egyik fontos hadiútja, mellette pedig két hadászatilag jelentős tábor volt, az Ad-Mures és az Ad-Statuas. A két tábor a kisebbek közé tartozott, 500-500 fős gyalogos állomásozott. Feladatuk a két római település közötti határvédelem volt. A katonai táborok mellett polgári település is létrejött, ahol a katonák családjai, kereskedők és iparosok laktak. Itt már épületek, magtárak, istállók és lakóépületek is voltak. A római kor egyik jellegzetessége volt a jól szervezett gazdasági infrastruktúra, amely lehetővé tette a szoros kereskedelmi kapcsolatokat és a pénzforgalom elősegítését. A régió valószínűleg forgalmas kereskedelmi útvonalak mentén helyezkedett el, ami segítette a fejlődését. Bár az Amfiteátrum vagy más római építmények nem maradtak meg a térségben, a pénzverés és az érmehasználat mindenképpen hozzájárult a terület történelmi jelentőségéhez. A rómaiak hatása máig érezhető a helyi kultúrában és a település fejlődésében. Pénzásás területe már a középkorban is lakott volt, és az itt élők főként mezőgazdaságból és kereskedelemből tartották fenn magukat. A település fejlődése szorosan összefonódott a környező települések gazdasági életével. A település részei különböző társadalmi és gazdasági események színterei voltak, amelyek hozzájárultak a helyi kultúra és közösség fejlődéséhez. A helyi közösség evolúciója során a településrész neve is megőrződött, ami a pénzügyi tevékenységekre vagy a kereskedelmi kapcsolatokra utalhat. Az elnevezés a hely szellemiségét is szimbolizálja, amely a közeli településekkel való kapcsolatokat tükrözi. Erre a világháború után derült fény amikor rengeteg római veretett pénzérmét találtak ezen a településrészen.

Szamaras falu elnevezés legendája

Ács egyik legismertebb hagyománya a településhez kötődő „szamaras falu” elnevezés. A szamártartás hosszú időn keresztül szorosan kapcsolódott a helyi szőlőműveléshez, hiszen a szőlőhegyre a szerszámokat, a permetlevet, a vizet és gyakran a trágyát is szamárfogatokkal szállították. A két világháború közötti időszakban sok gazda kifejezetten erre a célra tartott egy vagy két szamarat. A csacsik nemcsak szállításra voltak alkalmasak, hanem kisebb földterületek megművelésében is fontos szerepet kaptak, mivel könnyű ekét, boronát vagy ekekapát is húztak. Tartásuk gazdaságos volt, kevés gondozást igényeltek, ezért a helyi gazdák körében rendkívül népszerű haszonállatnak számítottak. Előfordult, hogy több család közösen tartott szamarakat, és az állatok gyakran saját nevet is kaptak. A hagyomány szerint Ácson még négyes szamárfogatot is hajtottak, ami országos viszonylatban is különlegességnek számított. A településen a szamár a mindennapi gazdálkodás természetes része volt, ezért az itt élőket a környéken gyakran „csacsisoknak” nevezték. A „szamaras falu” elnevezés eredetére egy másik helyi történet is ismert: eszerint a Budapest–Bécs postakocsi útvonalon a lovak cseréjére használt állatokat a gazdák idővel szamarakra váltották, mert nem szívesen adták kölcsön saját lovaikat. A szamarak nagy száma miatt a település egyre inkább összefonódott ezzel az állattal. A helyi emlékezet szerint egy időben a vasúti kalauzok is tréfásan „Csacsifalva” vagy „Nagyfülek” néven említették Ácsot. A „szamaras falu” elnevezés mára a település sajátos helytörténeti örökségének és identitásának részévé vált.