| 
Az els? bécsi döntésre és Komárom újraegyesítésének 73. évfordulójára emlékezett november 5-én az Endresz Csoport a Szabadság téren álló els? világháborús emlékm? el?tt.
Az ünnepségen el?ször Arlett Tamás mondott beszédet, aki kiemelte, hogy a magyarok el?bb a tatártól, majd a törökt?l védték meg Európát. A nemzet eközben meggyöngült, míg Nyugat-Európa zavartalanul fejl?dhetett, s ezt kés?bb a trianoni békediktátummal "hálálták" meg. Ám 1938-ban megcsillant a remény. A november 2-ai I. bécsi döntést Nagy-Britannia és Franciaország is elismerte. - 73 évvel ezel?tt vitéz Nagybányai Horthy Miklós pontosan ezen a helyen pattant nyeregbe, s honvédei élén birtokba vette, felszabadított a Felvidék nagy részét.
A komáromiak számára talán mindenkinél fontosabb volt ez a nap, hiszen a térképasztalnál szétszakított város újra egyesülhetett - mondta Arlett Tamás. Ezt követ?en vitéz Nagy Miklós felolvasta a kormányzó 1938. november 4-én kelt hadiparancsát. Az ünnepség díszvendége Miszlay Zsolt, a Magyar M?szaki- és Közlekedési Múzeum f?muzeológusa volt. Vitéz Nagy Miklós és Nagy László neki adták át azt az oklevelet, melynek értelmében az Endresz Csoport kezdeményezésére posztumusz vitézi ranggal tüntették ki Endresz Györgyöt és Magyar Sándort, azt a két pilótát, akik óceánrepülésükkel a trianoni sérelmekre hívták fel egész Európa figyelmét.
A f?muzeológus az els? bécsi döntés konkrét történelmi tényeit ismertette a hallgatósággal: "Tisztelt Hölgyeim, Uraim, Kedves Megemlékez?k!
Többek között azért gy?ltünk most össze, hogy megemlékezzünk a magyar történelem és egyúttal Trianon okozta országcsonkításunk utáni egyik legfontosabb eseményér?l, az els? bécsi döntésr?l! Egyúttal az Önök városának is megtisztel? évfordulója ez az id?pont, hiszen 73 éve egyesítették újra eleink Komárom szétszakított dics? városát! 73 éves események el?tt tisztelgünk most!
Engedjék meg, hogy elöljáróban idézzek a korabeli Népszava 1938, október 6-i számából!
„Komáromnak a fölemelkedést kell megindítania, mindent elkövetett igazságtalanság jóvátételét, a lecsatolt területeknek haladéktalanul vissza kell kerülnie az anyaországhoz…” Mindez a bécsi döntést megel?z? komáromi tárgyalások kapcsán került a lap címoldalára!
Mindennek tükrében nézzük meg visszaemlékezve a konkrét történelmi tényeket és eseményeket!
A bécsi döntések Magyarországnak a trianoni békeszerz?dés felülvizsgálatára irányuló politikájával összhangban, a tengelyhatalmak agresszív terjeszked? politikájának következményeként született nemzetközi dönt?bírósági döntések voltak 1938-ban és 1940-ben, melyek révén az ország a trianoni béke értelmében elvesztett területeinek egyes részeit visszakapta Csehszlovákiától illetve Romániától. A második világháborút lezáró béketárgyalások során a gy?ztes hatalmak ezeket semmisnek nyilvánították.
A magyar politika nem tör?dött bele az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke rendelkezéseibe, ezért a két világháború között a magyar külpolitika legf?bb célkit?zése az elszakított területek visszaszerzése volt.
A revíziós célok megvalósítására azután nyílt lehet?ség, hogy a hitleri Németország elkezdte a versailles-i békeszerz?dés felülvizsgálatát Ausztria bekebelezése és a Müncheni egyezmény alapján. Az így átalakult helyzet lényegében azt jelentett, hogy Franciaország és Nagy-Britannia feladta kelet-európai ambícióit.
Mindkét bécsi döntést Németország és Olaszország képvisel?i hozták a bécsi Belvedere palotában. A békeid?ben született els? bécsi döntést az európai nagyhatalmak ekkor még nemzetközi jogi érvény?nek ismerték el, a második világháború folyamán azonban megváltoztatták álláspontjukat.
Horthy 1938. augusztus 20–26 között Imrédy Béla miniszterelnök, Kánya Kálmán külügyminiszter és Rátz Jen? honvédelmi miniszter kíséretében Hitler meghívására Berlinbe látogatott. A megbeszélésen Hitler szerette volna elérni, hogy Magyarország kezdeményezze Csehszlovákia megtámadását. Ez alapot teremthetett volna Hitler számára egész Csehország bekebelezéséhez. A magyar közrem?ködés áraként egész Szlovákiát és Kárpátalját, vagyis Csehszlovákia teljes trianoni szerzeményét ajánlotta fel Horthynak. A magyar küldöttség a nemzetközi viszonyokat alkalmatlannak tartotta erre, s félt, hogy egy ilyen akció európai méret? konfliktust robbantana ki, amelyben Magyarországnak kellene vállalnia az agresszor szerepét.
A müncheni egyezmény záradékába olasz javaslatra bevették, hogy Csehszlovákiának Lengyelországgal és Magyarországgal fennálló területi vitáit is rendeznie kell. 1938 október 9 és 13 között került sor a magyar–csehszlovák tárgyalásokra Észak-Komáromban, ahol Magyarországot Kánya Kálmán külügy- és Teleki Pál oktatásügyi miniszter képviselte. Kölcsönös megállapodás híján a tárgyalások végeztével a két ország a müncheni egyezményt aláíró nagyhatalmak dönt?bíráskodását kérte. Mivel Nagy-Britannia és Franciaország érdektelenségre hivatkozva kivonta magát a döntéshozatalból, a dönt?bírók Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszterek voltak.
Az els? bécsi döntés 1938. november 2-án született Magyarország és Csehszlovákia vitájában, és lényegében az etnikai revíziót valósította meg. Magyarország a trianoni békediktátummal elvett területeib?l visszakapott mintegy 12 ezer km²-t, az akkor már autonóm Szlovákia déli és Kárpátalja délnyugati sávját a magyar határ mentén, Érsekújvárral, Kassával, Ungvárral és Munkáccsal. Nem szerezte meg Magyarország az általa követelt Pozsonyt és Nyitrát. Az átadott területen az 1941-es magyar népszámlálás 1 millió 62 ezer lakost talált, közülük 84%-a volt a magyarok aránya és mintegy 10% a szlovákoké.
Az els? bécsi döntést követ?en a nagyhatalmak és a két kormány kiküldötteib?l álló határmegállapító bizottság véglegesítette az országhatárt, aminek következtében mintegy két tucat falu cserélt gazdát a dönt?bíróság által megállapítottakhoz képest.
A következ?kben néhány kulisszatitkot osztanék meg önökkel, amelyek kicsit érthet?bbé teszik a nagyhatalmi vágyakat, elképzeléseket:
Hitler mesterien taktikázott Münchenben: miközben készségesen átengedte a számára egyáltalán nemkívánatos „béke megment?je” szerepet három tárgyalópartnerének, lényegében sikerült csaknem valamennyi igényét kielégítenie. Mussolininak viszont kétes dics?ség jutott: a hazafelé vezet? úton olaszok százezrei ünnepelték ?t, mint az európai béke megment?jét és a béke apostolát, holott f? célja éppen az volt, hogy az olasz népet harci szellemre nevelje hódító céljainak megvalósítása érdekében. Magyarországon a müncheni alku eredménye el?ször csalódást váltott ki, mert nem hozott megoldást a magyar követelések kérdésében. Hamarosan azonban pozitívabb megítélés kerekedett felül, hiszen a megállapodás alapjaiban rendítette meg a versailles-i békerendszert, és így közelebb hozta a magyar revíziós törekvések megvalósítását is. Mindenesetre Horthy Miklós sietett kifejezni háláját Hitlernek és III. Viktor Emánuelnak a müncheni konferencián nyújtott „megért? és tartós támogatásáért”.
Ugyanakkor a magyar vezet?k is kénytelenek voltak számot vetni azzal, hogy a müncheni alku tovább er?sítette Hitler közép-európai pozícióit. Alig egy héttel a müncheni egyezmény után Horthy a nála bemutatkozó új olasz katonai attasénak, Garigioli alezredesnek a következ?ket mondta: „Európát két veszély fenyegeti: az orosz és a német. Egy er?s Magyarország – a szomszédos Lengyelországgal együtt és Olaszország támogatásával – szilárd bástya lehetne mindkett?vel szemben. A németeknek sok jó tulajdonságuk van, de vérmérsékletük nagyon eltér a latintól, f?leg a durvaság és a prepotencia, azaz nyegle fölényesked? magatartás jellemzi ?ket... Olaszország érdeke is, hogy Magyarországnak közös határa legyen Lengyelországgal.” München után Vinci budapesti olasz követ azt jelentette, hogy Magyarországon bizonyos megkönnyebbüléssel fogadták a háború veszélyének eltolódását, mert nincsenek rá felkészülve. Ugyanakkor er?södött a bírálat a kormány felkészületlensége miatt. Ezután az olasz követ így folytatta: „Általános vélemény, hogy Münchenben csak a Duce védelmezte és vetette fel a magyar követelések kérdését, mindez tehát nem a magyar kormány érdeme.”
Az anschluss és a müncheni egyezmény után a hitleri Németország vált a közép-európai térség domináns hatalmává. Ez szükségszer?en vezetett arra, hogy Olaszország térségbeli szerepe leértékel?dött, amit nem hagyhattak figyelmen kívül a magyar külpolitika irányítói sem. A müncheni egyezmény kiegészít? nyilatkozata világossá tette, hogy Anglia és Franciaország lényegében elismerte a magyar követeléseket. Románia és Jugoszlávia – Csehszlovákia kisantantbeli szövetségesei – kénytelen volt tudomásul venni a magyarlakta csehszlovák területek elfoglalását.
Mindez nagymértékben megnövelte a magyar kül- és katonapolitika irányítóinak magabiztosságát Csehszlovákiával szemben. Imrédy Béla miniszterelnök október elején Kozma Miklóst, a „mindent vissza” elv prominens képvisel?jét bízta meg az úgynevezett rongyos gárda megszervezésével, amelynek feladata az volt, hogy fegyveres akciókat szervezzen a határ menti csehszlovák területek ellen. A magyar kormány a diplomáciai nyomást fegyveres akciókkal kombinálva akarta behódolásra késztetni a csehszlovák kormányt. A csehszlovák hadsereg azonban szétverte a „rongyos gárdista” csapatokat, és visszautasította a magyar kormány követeléseit. A határozott csehszlovák fellépést a hitleri Németország is bátorította. Nem állt ugyanis érdekében, hogy a magyar követeléseket teljes mértékben kielégítsék, minthogy magának akarta megszerezni Szlovákia és Kárpátalja azon területeit, amelyeket Magyarország is követelt.
Ezen kívül Hitler tartott attól is, hogy a magyar–lengyel határ létrehozása megzavarhatja kés?bbi hódító terveit. Az október 9-én Komáromban kezd?d? tárgyalásokon a csehszlovák küldöttség – tudva, hogy Berlin nem támogatja a magyar követeléseket – határozott álláspontot képviselt. Ez meglepte a Kánya Kálmán külügyminiszter vezette magyar delegációt. 13-án a magyar kormány megszakította a tárgyalásokat és jegyzékben fordult a müncheni egyezményt aláíró négy kormányhoz, kérve, hogy támogassák Magyarország területi követeléseit. Egyidej?leg Horthy levelet írt a négy nagyhatalom vezet?inek, amelyben hangsúlyozta: „Magyarország mindent megtett, hogy békés úton keresztül vigye a müncheni konferencia határozatát.” Horthy a levél eredeti fogalmazványából kihúzta ugyan a mozgósítási tervre vonatkozó részt, de ez nem jelentette azt, hogy Magyarország lemondott a Csehszlovákia elleni akcióról.
Ezt tükrözte a magyar kormány október 14-ei ülésének határozata „Magyarország katonai biztonságának meger?sítésér?l”, azaz valójában a mozgósításról. Bár a müncheni egyezmény kiegészít? nyilatkozata el?írta, hogy a közvetlen magyar-csehszlovák tárgyalások kudarca esetén a kérdést a négy kormányf? újabb találkozóján kell eldönteni, Anglia és Franciaország kormánya úgy határozott, hogy a tengelyhatalmakra hagyja a döntés jogát. Err?l a következ?ket jelentette a római magyar követ október 28-ai táviratában: „Az angol nagykövet tegnap este kijelentette, hogy kormányának ugyan nincs kifogása a négyhatalmi konferencia ellen, de sokkal szívesebben látja a tengely dönt?bíráskodását.”
1938. október 27-én Ribbentrop német külügyminiszter Rómába utazott, hogy megtárgyalja a német-olasz együttm?ködés katonai szövetséggé változtatásának lehet?ségét. Mussolini hangsúlyozta Ribbentropnak, hogy „az olasz nép elérkezett a tengely korszakához, de a katonai szövetségéhez még nem”. Ugyanakkor a csalódott német külügyminiszter kiengesztelésére kilátásba helyezte, hogy hamarosan eljön ennek is az ideje. Egyúttal kifejtette, hogy „nem tisztán védelmi szövetségre van szükség”, hiszen „azért kötünk szövetséget, hogy megváltoztassuk a világ földrajzi térképét”. A Ciano–Ribbentrop tárgyalásokon megbeszélték a magyar területi követeléseket is, amelyben Róma és Berlin között nézeteltérések voltak. Míg az olasz kormány teljességgel támogatta a magyar követeléseket, Berlin a minimumra igyekezett csökkenteni ?ket.
Miután a magyar és a csehszlovák kormány is megígérte, hogy aláveti magát a két fasiszta hatalom döntésének, 1938. november 2-án Bécsben összeült a Ciano-Ribbentrop–dönt?bíróság, hogy az érdekelt országok külügyminisztereit meghallgatva döntést hozzon a magyar-csehszlovák területi vitában. Valójában azonban a dönt?bírósági eljárás puszta formalitás volt, hiszen a német és az olasz külügyminiszter már római tárgyalásain eldöntötte a kérdést. Maga a dönt?bíráskodás színhelye – a magyar és az olasz érdekek ellenére németté vált osztrák f?város – jól jelezte, hogy a bíráskodás alkalmával kinek volt dönt? szava. Az els? bécsi döntés tehát Kassát, Munkácsot, Ungvárt Magyarországnak, Pozsonyt és Nyitrát Csehszlovákiának ítélte.
Felmerül persze a kérdés, hogy jogos és igazságos volt-e az els? bécsi döntés? Annak ellenére, hogy területgyarapodásunkat a második világháborút kés?bb kirobbantó tengelyhatalmaknak köszönhettük – és ennek az árát sajnos sok szempontból meg is fizettük –, az els? bécsi döntés igazságos(abb) volt, mivel javarészt etnikai alapon húzta meg a két állam közös határát. A döntést emellett jogi szempontból sem lehetett támadni, hiszen az ítélet a müncheni konferenciából ered?en, a nyugati nagyhatalmak beleegyezésével – és önkéntes távolmaradásával – született meg. Más kérdés ugyanakkor a jog, és más a realitás: Magyarország, miután az els? bécsi döntést követ? revíziós sikerekkel menthetetlenül elkötelezte magát a tengelyhatalmak oldalán, a világháborút vesztesként fejezte be, ezáltal pedig a német–olasz dönt?bíráskodással visszaszerzett területek feletti uralma is vitathatóvá vált. Hazánknak a moszkvai el?zetes fegyverszünet rendelkezése nyomán aztán vissza kellett térnie 1937-es határai mögé, csehszlovák-magyar viszonylatban pedig az 1947-es párizsi békeszerz?dés még további veszteségeket is hozott, hiszen Magyarországnak – Pozsony el?terében – újabb három településr?l kellett lemondania északi szomszédja javára.
Természetesen komáromi megemlékezésünkön nem hagyhatjuk ki a várost érint? évfordulót sem, hiszen f?ként ezért gy?ltünk össze ebben az esti órában! Vissza kell nyúlnunk egészen 1919-ig, amikor is január 9-én az antanthoz tartozó, két legionárius századból álló csehszlovák hadsereg bevonult a bal parti Komáromba, melyet Csehszlovákiához csatoltak és ezzel kettéosztották a várost és Komárom vármegyét is. A város katonai közigazgatás alá került, a megszállók éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el.
1919. május 1-jén kora hajnalban a Tanácsköztársaság munkás milicistái megpróbálták visszafoglalni a várost. Monostorral szemben keltek át a Dunán az Erzsébet-szigetre, megrohamozták a vasúti hidat, majd a vasútállomás felé nyomultak el?re. Az újsz?nyi állomáson négy mozdony füstjével borították homályba a várost. Macaluso olasz ezredes kérésére Érsekújvárból iderendelték a 34. csehszlovák gyalogezredet, akik elzárták a visszavonulási útvonalakat. A magyar egységek az Erzsébet-szigetre szorultak vissza, ahol a legionáriusok lemészárolták az életben maradottakat. A városban statáriumot és kijárási tilalmat hirdettek ki, a legionisták mindenkit lel?ttek, akit az utcán találtak, köztük egy 12 éves gyereket is. Az elesettek (összesen 121 munkást és katonát) nagy részét 3 nappal kés?bb közös sírba temették a katolikus temet?ben. A csehszlovák hadsereg 25 embert vesztett a harcokban. Ez a nap véres május 1-je néven vonult be a város történetébe.
1919. június 5-én Bonnaund francia tábornok lett a hely?rségi parancsnok, aki kíméletlen eszközökkel vert le minden ellenállást és a városban bevezette a katonai diktatúrát. A tanácskormány júniusban újabb kísérletet tett Komárom visszafoglalására, monitorokkal l?tték a várost. A várparancsnokság a lakosság köréb?l túszokat szedett a lakosság fellázadását megakadályozandó.
1919 októberében Gy?r, Komárom és Esztergom vármegye Csehszlovákiához csatolt részeib?l létrehozott Gy?r-Komárom-Esztergom megye székhelye lett és egyben a Komárno szlovák nevet kapta. 1922 decemberében megyeszékhelyb?l járási székhellyé fokozták le és megfosztották törvényhatósági jogától. 1923. január 1-jén a Csallóközi járással együtt Pozsony megyéhez csatolták
A két világháború közötti években Komárom és Komárno között útlevéllel lehetett közlekedni. Egyetlen megkötés az volt, hogy a hidat 23 órakor zárták és addig vissza kellett érni. A korábban mindössze hét utcás településb?l negyven utcás, sakktáblaszer?en beépített város született.
Az els? bécsi döntés értelmében Komárom visszakerült Magyarországhoz, 1938. november 2-án. A magyar honvédség november 6-án vonult be a városba. A döntés értelmében Komárom újra egy város lett. Az egyesített város a történelmi Komárom vármegye székhelye lett, amit Pozsony megye Magyarországhoz került területeivel megnöveltek. A hivatalok a déli városrészb?l visszaköltöztek az északiba.
A második világháború után az északi városrész újra visszakerült Csehszlovákiához, azóta bár egymásra figyelve, ismét önálló életet él a két testvér, Dél-Komárom és Észak-Komárom.
Emlékezzünk tehát együtt az újraegyesítés és az els? bécsi döntés 73. évfordulójára!"
A megemlékezés koszorúzással ért véget.
|
