Komárom és Környéke Önkormányzati Társulás portál

Online: 9
2239954 látogatás

Komárom - hírek





Komárom kezdőoldala
www.komarom.hu

Hírek
Hirdetmények
A hónap rendezvényei
Eseménynaptár


Köszöntő
Település történet
Látnivalók
Elhelyezkedés
Népesség
Testvérvárosok


Alapadatok
Elérhetőségek
Osztályok, dolgozók
Ügyfélfogadási idők


Képviselő-testület
Bizottságok
Testületi ülés
Meghívó, előterjesztések
Rendeletek
Jegyzőkönyvek
Határozatok
Önkormányzati szerződések
Közbeszerzések
Pályázatok


Étterem
Szállás
Múzeum
Gyógyfürdő
Monostori Erőd


Intézmények
Egészségügy
Helyi adók

Komárom - Református templom


2016. 09. 12.
Történelmi fejlesztések

A nyári szabadságolások után számos id?szer? kérdésér?l, így a folyamatban lév? infrastruktúra-fejlesztési programról, a nagy állami beruházásokról, a július végi özönvízszer? es?zés következményeir?l, valamint az október 2-ai kvóta népszavazásról kérdeztük dr. Molnár Attila polgármestert.

Komárom a jól gazdálkodó önkormányzatok számára létrehozott állami alapból a lehet? legmagasabb támogatást, 200 millió forintot kapott a kormányzattól. Ebb?l számos infrastrukturális és energetikai fejlesztés valósult meg, illetve valósul meg a következ? néhány hétben.

Megtörténik a Feszty Árpád Általános Iskola udvarának felújítása, a Tóparti Óvoda küls? homlokzatának rendbetétele. Régi ígéretünket váltjuk be azzal, hogy teljesen felújítjuk a Feszty udvarát, mely így méltóképpen illeszkedik a nemrég energetikai korszer?sítésen átesett intézmény épületéhez. Városunk legtöbb diákot fogadó általános iskolájának udvara nemcsak új burkolatot kap, de vízelvezet? rendszerét is korszer?sítjük.

A Tóparti Óvoda 2013-ban ünnepelte fennállásának 40 éves évfordulóját. Az óvoda homlokzatfelújításának kérdése akkor merült fel igényként. A terveket városunk Ybl-díjas f?építésze, Siklósi József készítette. Az intézmény ezzel a beruházással még inkább a gyermekek és a családok igényeihez igazodó, valódi második otthonná formálódik.

Megszépül a Jókai tér tengerészeti emlékm? fel?li része is, ezzel megsz?nik az a korábbi helyzet, hogy míg a tér egyik oldalát felújítottuk a néhány évvel ezel?tti városrehabilitációs projekt részeként, addig a kis Spar el?tti térrész továbbra is elhanyagolt, a nyolcvanas évekb?l itt maradt állapotban volt. Az erre közleked?k így szinte id?utazáson vettek részt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei 60. évfordulója el?tt tisztelegve, egy korábbi testületi döntés értelmében a tér most felújított részére kerül át a Jókai ligetb?l az 1956-os emlékm?, míg a korábban itt felállított tengerészeti emlékm? dr. Juba Ferenc Magyar Tengerészettörténeti Gy?jteménye közelében kap majd helyet, az Alapy parkban a Városháza mögött.

A nyár elején kezd?dött építkezések során számos utca újul meg városunkban…

A Koppánymonostor városrészben található Tamási Áron utca mellett helyezkedik el a helyi Napsugár Óvoda, a bölcs?de, valamint a háziorvosi rendel?komplexum. A közintézmények megközelítése miatt volt szükség a szakasz teljes felújítására, a vízelvezetés megoldására és parkolók építésére. A beruházásnak köszönhet?en a jöv?ben akadálytalanul lesznek megközelíthet?k ezek a nagy forgalmú közintézmények.

Az utóbbi években több belvárosi utca forgalma is megnövekedett a kertvárosi részeken is. E forgalomnövekedés az utak min?ségromlását eredményezte. A Maros utca felújítása a kertvárosi útfelújítási program folytatásának részét képezi, míg a Madách utca aszfaltburkolattal való ellátása az ott él?k közlekedési viszonyain javít. Mindezek mellett a Maros utcai beruházással jelent?sen javul a városban való észak-déli közlekedés min?sége, továbbá könnyebben megközelíthet?vé válik az utcában található háziorvosi rendel? is.

Szintén a kertvárosi út-, utca- és járdaépítési programba illeszkedik a Gábor Áron utca teljes felújítása. Itt az úttest felújításán túl parkolókat alakítottunk ki, valamint járdaépítésre is sor került.

Az elmúlt esztend?kben folyamatosan megújultak a Mártírok úti lakóépületek bels? udvarai, közleked?i. E program folytatásaként idén sor került a Jedlik Ányos utcai ingatlanok bels? tereinek korszer?sítésére, a csapadék- és vízelvezetés megoldására is. A felújított épületbels?k még inkább otthonossá, komfortosabbá teszik az itt él?k mindennapjait, valamint az utcában található Közösségi Házba és gyógyszertárba érkez?ket is új látvány fogadja majd.

Az utóbbi években jelent?sen megnövekedett a belvárosi útszakaszok, különösen a Táncsics Mihály utca forgalma, így indokolttá vált a szakasz tehermentesítése. A Sport utca megnyitásával csökkenhet a Táncsics utcán való átmen? forgalom, ezzel arányosan pedig jóval kisebb lehet az ott él?ket ér? forgalom okozta zaj- és porhatás.

Polgármester úr, ezek a jelen beruházásai, a következ? id?szakban milyen további fejlesztések várhatók?

A jól gazdálkodó önkormányzatok kormányzati alapjához idén is pályázunk. Amennyiben nyerünk forrást, úgy a sz?nyi városrész kerül el?térbe, ezzel együtt persze nem feledkezünk meg a belvárosi és a koppánymonostori városrészekr?l sem.

Örömteli hír, hogy megújul és modernné válik a Bozsik József Általános Iskola betonos pályája.

A város kihasználja a Területi Operatív Program kínálta lehet?ségeket is. A tervek szerint TOP programból finanszírozzuk majd az egykori mez?gazdasági kombinát átépítését, ahol a Klapka György Múzeum és az ELTE Tudásközpontja kap helyet. A beruházásnak köszönhet?en Komárom felkerül a fels?oktatás térképére.

Államtitkári bejelentés alapján mondhatom, hogy közel félmilliárd forintos támogatásból épül majd meg az a látogatóközpont, amely a MOL városrészben feltárt római kori fürd? területét mutatja be a látogatóknak.
Két állami nagyberuházás is folyamatban van; az egyik a Csillag er?d átépítése, a másik az új Duna-híd megépítése.

A Csillag er?dben októberben indulhat meg a munka, jelenleg a kivitelez? kiválasztása zajlik. Ez a beruházás a f?városi Liget projekt része. A Csillag er?dbe kerül a Szépm?vészeti Múzeum egyedülálló szobormásolatparkja. A hatmilliárd forintos fejlesztésnek köszönhet?en olyan turisztikai látványossággal gazdagodik városunk, amely több ezer látogatót vonz majd Komáromba. A kivitelezési id? egy-másfél év.

Az új Duna-híd megépítése a tervek szerint zajlik, a kivitelez? kiválasztása heteken belül megtörténhet, és az év negyedik negyedében, tehát legkés?bb decemberben az alapk?letételre is sor kerülhet. Kevés ember mondhatja el, hogy hídépítést látott, a komáromiak azonban közéjük tartoznak majd. A munkálatok ebben az esetben is egy-másfél évet vesznek igénybe. Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy az Erzsébet hidat nem zárják le a gépkocsiforgalom el?l, csak a teherforgalmat korlátozzák teljes mértékben, vagyis a kamionok még üresen sem hajthatnak át rajta.

A városban július 31-én soha nem látott mennyiség? csapadék zúdult le. Másfél óra alatt lehullott az éves es? harmada. A hurrikánszer? id?járás számos közintézményben és lakóépületben okozott kárt…

A képvisel?-testület rendkívüli ülésen tárgyalta meg a legfontosabb teend?ket. Vis major támogatási igénnyel fordulunk a kormányhoz, amire akkor van lehet?ség, ha több középületben is kár keletkezik. Az ipari parkból közvetlenül a Dunába folyó vízelvezet? rendszer kiépítésére is szükség van. Emellett a teljes csatornarendszer kitisztítását is egyszerre fogjuk elvégeztetni. Felmerültek konkrét problémák a lakótelepeken. Ezek összegy?jtése folyamatosan tart, hogy aztán leghamarabb megtaláljuk a megoldást is. Ezúton szeretném újra megköszönni a komáromiaknak az összefogást, valamint a katasztrófavédelem és az ÉDV Zrt. munkatársainak a szakszer?, gyors és azonnal segítséget, amit az extrém id?járás után tapasztaltam.

Áder János köztársasági elnök úr október másodikára írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történ? kötelez? betelepítésér?l. A kérdés így hangzik: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgy?lés hozzájárulása nélkül is el?írhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történ? kötelez? betelepítését?” Mi az Ön álláspontja a kvótanépszavazással kapcsolatban?

Szerencsére egyel?re csupán a híradásokból tudjuk,hogy mi zajlik nyugaton… Nem telik el nap, hogy a média ne számolna be egy-egy újabb terrorcselekményr?l, er?szakról, incidensr?l… Emlékszünk, tavaly tízezrével vonultak bevándorló csoportok Budapestr?l, a hozzánk közeli M1-es autópályán Ausztria, illetve Németország felé, így Komáromot testközelb?l érintette a migránskérdés. Ha az Európai Unió elfogadja a kötelez? betelepítési kvótát, akkor városunkba is költözhetnek bevándorlók.

Fontos megértenünk, hogy nem pártpolitikai ügyr?l, hanem nemzeti ügyr?l van szó! Remélem, hogy mindenki átérzi ennek a felel?sségét! Fontos, hogy mi magyarok mondhassuk meg, hogy kivel szeretnénk élni, hogy milyen jöv?t szeretnénk magunknak és a gyermekeinknek! A Brigetio Gyógyfürd? munkatársainak történeteib?l tudom, hogy az itt pihen? német turisták azt mondják, vigyázzunk a városunkra, hiszen Németországban általános jelenség, hogy egy Komárom méret? településen 100 vagy annál több f?b?l álló migránstábort létesítenek. Ha ez nálunk megtörténik, Komárom többé nem lesz biztonságos, élhet? kisváros! Szerintem senki sem szeretne 10-20 év múlva lesütött szemmel állni a gyermekei el?tt, mondván, láttuk ugyan, hogy mi következik, de mégsem tettünk ellene semmit!

Bízom benne, hogy október 2-án minél többen elmennek voksolni, és nemet mondanak majd a kötelez? betelepítési kvótára!


2016. 09. 09.
Ringató foglalkozás indult az Arany 17. Rendezvényközpontban

A Ringató egy családi, m?vészeti nevelési program, amely hazánkban már jól ismert. Nem m?sor, nem is el?adás, hanem olyan foglalkozás, ahol a gyermekek és szüleik játékokon, dalokon és mondókákon keresztül szereznek közös élményt. A Ringató a komáromi Babapiskóta klubnak köszönhet?en már városunkban is elérhet?. Az els? ingyenes nyílt napra szeptember 5-én került sor az Arany 17. Rendezvényközpontban.

- A Ringató a Kodály-módszeren alapul. Gró Ilona volt a kifejleszt?je. Fél órás perces zenés-játékos foglalkozást jelent, ahol a tiszta forrást vesszük alapul. Én már négy éve tartok Ringatókat. Észak-Komáromban és a környez? kis településeken kezdtem. Azt vettem észre, hogy azok a gyerekek, akik részt vesznek ezeken, könnyebben szoknak be az óvodába, fejlettebb a mozgásuk és a ritmusérzékük - mondta a foglalkozás vezet?je, Süll Kinga.

Az anyukák manapság már nem énekelnek annyit gyermeküknek, mint korábban, pedig a népdalok vagy a feldolgozások nagy részét ismerik. A Ringatón el?adott énekek nemcsak szórakoztatnak, de ritmusukkal, dallamukkal hozzájárulnak a kicsik egészséges fejl?déséhez. Emellett az anyukáknak is jó alkalom arra, hogy kimozduljanak otthonról és közösséget teremtsenek. A Ringató foglalkozásokra hétf?n 10 órától és szerdán 9.30-tól kerül majd sor.


2016. 09. 08.
Sz?r?vizsgálattal az egészségért

Augusztus közepét?l egészen szeptember 8-i várta a hölgyeket a Jókai ligetben a székesfehérvári Life Egészségcentrum mammográfiás sz?r?busza. Városunkban közel kétezer 45 és 65 év közötti hölgy kapott meghívólevelet a vizsgálatra, ami számukra ingyenes volt. A mellrák 2010 óta megyénkben a leggyakrabban diagnosztizált elváltozás, de ha id?ben észreveszik, jó eséllyel gyógyítható.

- A népegészségügyi sz?réseket az országos tisztif?orvos által befogadott intézmények végezhetik. Megyénkben ez a tatabányai Szent Borbála kórház. Ide azonban nem tud mindenki eljutni, ezért az intézmény úgy döntött, hogy sz?r?buszt indít - mondta el Harsányiné dr. Patkó Enik? a KEM Kormányhivatal Népegészségügyi F?osztályának f?osztályvezet?je.

A kamion 2008 óta járja a megyét, minden településre eljut. Az, hogy egy-egy helyen meddig állomásozik, a behívottak létszámától függ. A legveszélyeztetettebb korosztályt a 45 és 65 év közötti hölgyek alkotják, a menopauza idejére es? hormonváltozások miatt. A mammográfiás felvétel elkészítése alig néhány percet vesz igénybe, és már az egészen kicsi, 4-5 milliméteres elváltozásokat észreveszi. A felvételeket két orvos tekinti meg és értékeli ki. A hölgyek az eredményr?l szintén levélben értesülnek.

- A részvételi arány megyénkben 40 % körül mozog, az ideális a 70 % lenne. Évente országosan 7000 új megbetegedést regisztrálnak, azonban a halálozási arány csökken, hiszen az id?ben észrevett eml?daganat jó eséllyel gyógyítható - tette hozzá a f?osztályvezet?.

A rendszeres sz?r?vizsgálaton való részvétel mellett fontos az önvizsgálat helyes technikájának elsajátítása és annak gyakori elvégzése is.


2016. 09. 08.
Egyre több baba születik

Szeptember 6-án 26 olyan családot köszöntött dr. Molnár Attila polgármester, akik az elmúlt három hónapban gyermekáldásnak örülhettek. Az eseményen ismét zsúfolásig megtelt a Városháza díszterme, ahol ezúttal a kislányok voltak túlsúlyban.

- Ez a polgármesteri hivatás legszebb része. Kizökkenve a mindennapok rutinjából a Jóisten legszebb ajándékának, a gyermekeknek örülhetünk közösen. Számomra is boldogság mosolygó családokat és szép kisbabákat látni - mondta dr. Molnár Attila polgármester.

A gyermekvállalási kedv láthatóan növekedett városunkban. Míg 2007-2008 táján éves szinten 120 kisbaba született, addig tavaly ez a szám megközelítette a kett?százat. Várhatóan ezt idén is eléri Komárom, hiszen augusztus végéig 138 család igényelte a 100 ezer forintos kelengyetámogatást. A családok köszöntésére negyedévente kerül sor. Az elmúlt három hónapban 44 baba látta meg a napvilágot.

- Arnold pontosan három hónappal ezel?tt, június 6-án született. ? az els? gyermekünk, de mindenképpen szeretnénk még egyet vállalni. Igaz, nem most, hanem 4-5 év múlva. A támogatás nagyon jól jön, bútorra és babakocsi vásárlásra fordítottuk az összeget - tudtuk meg az egyik büszke apukától, Monus Tibortól.

- Emese június 4-én jött világra. Van egy bátyja, Levente, aki 5 éves és óvodás. A Jóisten kezében vagyunk, ha még egy gyermekkel megajándékoz bennünket, akkor nagyon fogunk örülni - mondta egy másik büszke szül?, Molnár Árpád.

Az ünnepségen az édesanyák szál rózsát, míg a családok fiús vagy lányos csomagot kaptak, amely a babák mindennapos ápolásához szükséges dolgokat tartalmazta.


2016. 09. 06.
Szüreti forgatag Sz?nyben

Sok-sok évre tekint vissza a sz?nyi városrész szüreti felvonulás és falunapja. A hagyomány 20 éve éledt újjá, azóta gazdag programkínálattal, többek közt horgászversennyel, focikupával, folklórm?sorral, lovas fogatokkal várják a település apraja-nagyját. Idén az id?járás is kedvezett az eseménynek, így sokan ellátogattak a Pet?fi Sándor M?vel?dési Házba.

A sz?nyi horgásztó már hat órakor megtelt. Az 50 éves fennállását ünnepl? Sz?nyi Dolgozók Horgászegyesülete hetedik alkalommal szervezte meg a Tóth Gyula emlékversenyt.

- Szeretnénk tisztelegni horgász el?deink el?tt, akik sokat tettek azért, hogy a tó, a környezet olyan legyen, amilyennek most kinéz. Nyílt versenyt hirdettünk feln?tteknek. Összesen harmincnégyen neveztek be. Van egy emlékkupánk, amit Tóth Gyula fia ajánlott fel. Ezt minden évben a gy?ztes viheti haza. A gy?ztesek neve felkerül a serlegre, és az Egyesület úgy döntött, hogy az, aki háromszor nyer, a kupa végleges gazdája lehet - tudtuk meg a Sz?nyi Dolgozók Horgászegyesületének elnök helyettesét?l, Horváth Miklóstól.

Az Egyesület évente több alkalommal szervez versenyt, lehet indulni párosban vagy éppen éjszakai megmérettetésen is. A komáromi tavakba két-három alkalommal végeznek telepítést, többségében pontyokra, keszegekre, kárászra, süll?re, harcsára és amurra lehet horgászni. Horváth Miklós kiemelte, az önkormányzat a telepítést anyagilag támogatja.

Ugyancsak gyorsan megtelt a Bozsik József Általános Iskola focipályája is, ahol hat csapat részvételével szüreti labdarúgó tornát szerveztek.

- Ez egyfajta utcai bajnokság, hiszen a résztvev?k Sz?ny különböz? körzeteib?l érkeztek. A cél az, hogy együtt legyünk, sportoljunk és ezzel is színesítsük a falunap programját - tudtuk meg az egyik szervez?t?l, Szijj Dénest?l. A gy?ztesek oklevelet és kupát kaptak, illetve minden résztvev?t finom ebéd várt. A szüreti focikupán a Viharsarok, az Éleskanyar Söröz?, a Sz?nyi Kisbikák, a Sz?nyi RFC, a Gyilkostelep és a Házitej FC csapata rúgta a b?rt.

Kilenc órakor vette kezdetét a családi f?z?verseny a Pet?fi Sándor M?vel?dési Ház udvarán. A feladat a legfinomabb pincepörkölt elkészítése volt. Ehhez a résztvev?k húst, krumplit és cipót kaptak. A titkos hozzávalókat aztán bárki kedve szerint tehette bele.

- Hagyományteremt? szándékkal hirdettük meg a f?z?versenyt, amelyre most négy csapat jelentkezett. Begyújtottuk a kemencéket, ahol augusztus 20-án kovászos burgonyás erdélyi kenyér sült. Akkora volt a sikere, hogy a résztvev?k most is ilyen cipót kaptak. A pörköltet 3 kiló sertéslapockából kellett elkészíteni - mondta el dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester. A pincepörkölteket Kocsis Tibor, a 2010-es év Királyi szakácsa zs?rizte.

A falunap alkalmából tárlat nyílt a Pet?fi Sándor M?vel?dési Házban. A Molaji Fotóstúdió mutatkozott be. Oroszlámos Györgyt?l, a stúdió vezet?jét?l megtudtuk, hogy a képek a sz?nyi városrész 70-es évekbeli életét mutatják be, illetve van néhány alkotás, ami az utóbbi években m?vészi céllal készül. Négy alkotó - Neuwirt Lajos, Bognár Balázs, Marosi Zsuzsa és Oroszlámos György - képei kerültek fel a falra. A választás nem volt egyszer?, hiszen több ezer negatívot kellett átnézni. A fotók a sz?nyi városrész legszebb arcát mutatják meg az érdekl?d?knek.

Évek óta kedves hagyomány, hogy a szüreti falunapon megválasztják a bírót és bírónét. A megtisztel? cím annak a párnak jár, akik sokat tesznek Sz?ny kulturális, társadalmi életéért. Idén Schmelcz Géza és Schmelczné Bajmóczi Ildikó lett a bíró és a bíróné.

- Öt évvel ezel?tt alapítottuk meg a Sz?nyi Lovas Sportegyesületet. Azóta rendszeres résztvev?i vagyunk a szüreti felvonulásnak, számos programot szervezünk, több iskolát és óvodát látunk vendégül, nagy népszer?ségnek örvend nyári lovas nomád táborunk. Szeretnénk, ha a fiatalok minél nagyobb számban ismerkednének meg a lovas hagyományokkal és az egészsége életmóddal - mondta Schmelcz Géza.

A bíró és a bíróné vezetésével indult el a szüreti menet, több fogattal és lovassal a sz?nyi városrész utcáin. El?tte került sor a falunap hivatalos megnyitójára.

- Nagy jelent?séggel bír a falunap Sz?ny életében, hiszen így er?síteni tudjuk a közösséget. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, és aki eljött a programokra. Így lehet?ségünk adódik a hagyományok és a helyi szokások felelevenítésére - mondta köszönt?jében a településrész képvisel?je, Takács József. Ugyancsak a közösség összetartó erejét emelte ki beszédében dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester és dr. Molnár Attila polgármester is.

Míg a lovasok és a fogatok a sz?nyi utcákon vonultak át, addig a Pet?fi M?vel?dési Ház udvarának színpadán egymást váltották a folklór csoportok. A délután nagy részében a citerazene, a népi énekek és a néptánc kapta a f?szerepet. Este Janza Kata és Egyházi Géza musicalm?sora szórakoztatta a résztvev?ket, majd éjfélig a Vidám Fiúk zenekar szolgáltatta a talp alá valót.


További oldalak:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783 784 785 786 787 788 789 790 791 792 793 794 795 796 797 798 799 800 801 802 803 804 805 806 807 808 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820 821 822 823 824 825 826 827 828 829 830 831 832 833 834 835 836 837 838 839 840 841 842 843 844 845 846 847 848 849 850 851 852 853 854 855 856 857 858 859 860 861 862 863 864 865 866 867 868 869 870 871 872 873 874 875 876 877 878 879 880 881 882 883 884 885 886 887 888 889 890 891 892 893 894 895 896 897 898 899 900 901 902 903 904 905 906 907 908 909 910 911 912 913 914 915 916 917 918 919 920 921 922 923 924 925 926 927 928 929 930 931 932 933 934 935 936 937 938 939 940 941 942 943 944 945 946 947 948 949 950 951 952 953 954 955 956 957 958 959 960 961 962 963 964 965 966 967 968 969 970 971 972 973 974 975 976 977 978 979 980 981 982 983 984 985 986 987 988 989 990 991 992 993 994 995 996 997 998 999 1000 1001 1002 1003 1004 1005 1006 1007 1008 1009 1010 1011 1012 1013 1014 1015 1016 1017 1018 1019 1020 1021 1022 1023 1024 1025 1026 1027 1028 1029 1030 1031 1032 1033 1034 1035 1036 1037 1038 1039 1040 1041 1042 1043 1044 1045 1046 1047 1048 1049 1050 1051 1052 1053 1054 1055 1056 1057 1058 1059 1060 1061 1062 1063 1064 1065 1066 1067 1068 1069 1070 1071 1072 1073 1074 1075 1076 1077 1078 1079 1080 1081 1082 1083 1084 1085 1086 1087 1088 1089 1090 1091 1092 1093 1094 1095 1096 1097 1098 1099 1100 1101 1102 1103 1104 1105 1106 1107 1108 1109 1110 1111 1112 1113 1114 1115 1116 1117 1118 1119 1120 1121 1122 1123 1124 1125 1126 1127 1128 1129 1130 1131 1132 1133 1134 1135 1136 1137 1138 1139 1140 1141 1142 1143 1144 1145 1146 1147 1148 1149 1150 1151 1152 1153 1154 1155 1156 1157 1158 1159 1160 1161 1162 1163 1164 1165 1166 1167 1168 1169 1170 1171 1172 1173 1174 1175 1176 1177 1178 1179 1180 1181 1182 1183 1184 1185 1186 1187 1188 1189 1190 1191 1192 1193 1194 1195 1196 1197 1198 1199 1200 1201 1202 1203 1204 1205 1206 1207 1208 1209 1210 1211 1212
| Statisztika | Honlap térkép | Adatvédelem | Honlap: Musitz Balázs, Komárom Város Polgármesteri Hivatala | javasolt felbontás:1024 * 768